| hu | ro | |||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter Németország nagykövetével talákozott
Románia és Németország szorosabbra fűzi együttműködését a környezet- és természetvédelem, valamint a vízügy területén – erről állapodott meg Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, valamint Andreas von Mattenheim német nagykövet január 12-én, Bukarestben. Elsődleges fontosságú egy román-német környezetvédelmi vegyesbizottság szervezése itt Bukarestben, még az idén. Eddig a német féllel 20,9 millió euró értékben dolgoztunk ki környezetvédelemmel kapcsolatos terveket. Hamarosan levélben értesítjük a német szakágazati minisztériumot azokról a terveinkről, amelyeket ebben az évben együtt szeretnénk elindítani. Fontos, hogy számíthatunk a német szakemberek segítségére – hangsúlyozta Borbély. A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy a környezetvédelmi miniszter és a német nagykövet megbeszéljék a Borbély László február 9-i müncheni munkalátogatásával kapcsolatos részleteket. A miniszter elmondta, hogy a februári látogatás elsődleges célja a müncheni polgármesteri hivatal által gyakorlatba ültetett szennyvízhálózat-felújítási- és kiépítési program hazai alkalmazási lehetőségeinek megismerése.
|
|||||||||||||||||||||||||