| hu | ro | ||||||||||||
|
||||||||||||
Balázs Péter külügyminiszterrel találkozott Borbély László
Balázs Péterrel, Magyarország külügyminiszterével találkozott Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke november 11-én Budapesten. Borbély László két napos hivatalos látogatáson vesz részt Magyarországon, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi elnökének meghívására. A román külügyi bizottság részéről a küldöttség tagja az elnökön kívül Daniel Oajdea és Carmen Moldovan képviselők. A külügyminiszteri találkozón a román delegáción kívül részt vett Ireny Comaroschi, Románia magyarországi nagykövete, valamint a magyar részről a külügyminisztérium két szakállamtitkára is. A találkozón a felek hangsúlyozták, hogy a két ország kapcsolata és együttműködése jó, és vannak közös érdekek, amelyeket hatékony közösen képviselni. Ilyen együttműködési terület a Duna- stratégia kidolgozása. Borbély László hangsúlyozta, Románia számára kiemelten fontos a Duna térségének fejlesztése, ezért nagyon örül, hogy Magyarország is felvállalta a program támogatását. A Duna-programot létrejöttét Borbély László volt fejlesztési miniszter is támogatta 2008-ban, amikor Románia Fejlesztési Minisztériuma közös egyezményt írt alá Magyarországgal és Bulgáriával. A tavalyi év őszén Brüsszelben Danuta Hübner, az Európai Unió regionális fejlesztésért felelős biztosa kijelentette, a Duna-program kiemelten fontos az Unió számára. Az Európa Tanács 2009 júniusában hivatalosan is meghirdette a programot, Magyarország pedig ígéretett tett arra, hogy a 2011-es soros uniós elnöksége ideje alatt prioritásként fogja kezelni a Duna-Stratégiát. Ez lehetővé teszi azt, hogy a program 2014-től beinduljon és pályázni lehessen különböző fejlesztési programokra. Balázs Péter tájékoztatta Borbély Lászlót arról, hogy országa elkötelezett ezen stratégia mellett, Magyarország kinevez egy Duna-nagykövetet, valamint a jövő év elején Duna-csúcsot szervez a program népszerüsítése érdekében. Magyarország 2o11 első félévében tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, ezért a találkozón Borbély László kérte a külügyminisztert, hogy Románia egy diplomatát delegálhasson Budapestre, aki részt vesz az elnökséget előkészítő munkálatokban. A magyar külügyminiszter elfogadta a képviselő kérését. Borbély László hangsúlyozta, nagyon örül, hogy Magyarország is támogatja a Nabucco vezeték megépítését, és egyetértett a magyar külügyminiszterrel abban, hogy a vezeték felépülése a térség gázproblémáinak megoldását jelentheti. A külügyi bizottság elnöke kitért arra is, hogy a két ország közötti együttműködés nagyon szoros a határmenti fejlesztési programok terén is, hiszen Románia 12 ilyen jellegű programja közül a román-magyar határmenti együttműködési program a legsikeresebb, már több száz millió euró értékben készültek tervek, és ez is hozzájárul a két ország jó kapcsolatához és a varratmentes Európa kialakításához. A felek megegyeztek abban is, hogy kölcsönösen támogatják egymás Európai Uniós biztosait és Magyarország támogatja Románia azon törekvését, hogy megszerezze a mezőgazdasági portfoliót. A találkozón szó volt a nemzeti kisebbségek helyzetéről a két országban. Balázs Péter külügyminiszter hangsúlyozta, fontos, hogy a nemzeti kisebbségek jól érezzék magukat szülőföldjükön, és megkapják mindazt a támogatást, amire szükségük van a nemzeti identitásuk megtartása érdekében. Borbély László kifejtette, nagyon fontos, hogy a két ország közös bizottsága aláírta a kisebbségeket támogató jegyzőkönyvet, és kérte kollegáját, hogy továbbra is támogassák a Magyarországon élő román kisebbségeket, ugyanakkor kérte azt is, hogy Magyarország továbbra is kövesse figyelemmel a Romániában élő magyar közösség legitim kéréseit és támogassa ezeket. A felek megegyeztek ugyanakkor abban is, hogy közösen fognak fellépni az Ukrajnai tanügyi törvény ellen, amely az ott élő román és magyar közösségeket egyformán hátrányosan érinti.
|
||||||||||||