hu | ro      
 
home
KVVNÜltessünk egymillió fát - környzettudatos gyerekekÜltessünk egymillió fát
Főoldal    Hírek    Program    Multimédia    Rólam    Kapcsolat   
 
 

A Duna – menti országoknak közös stratégiára van szükségük

Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke október 6-án, kedden részt vett a Bukarestben megrendezett “A Balti tenger térségének fellendítése és fenntartható fejlesztése – hasznos tapasztalatok a regionális együttműködésre az Európai unió más régióiban” című konferencián. Az Európai Unió jelenlegi elnöki tisztségét betöltő Svédország prioritási közé tartozik a Balti térség fejlesztése, ennek érdekében szervezte  meg a konferenciát Svédország romániai nagykövetsége a Külügyminisztériummal közösen.

 

Borbély László a konferencia “Együttműködés a Duna-medencében” című megbeszélésén ismertette a Duna-program létrejöttének körülményeit.

Románia egyike volt azoknak az országoknak, amelyek kezdeményezték egy európai uniós stratégia kidolgozását a Duna-medencében. Tekintetbe véve a Duna-menti országok közös érdekeit, Románia  tevőlegesen részt szeretne venni ezen stratégia kidolgozásában és promoválásában.

 

A Duna-programot létrejottet Borbély László volt fejlesztési minister is támogatta  2008-ban, amikor is Románia Fejlesztési Minisztériuma  közös egyezményt írt alá Bulgáriával és Magyarországgal. A tavalyi év őszén Brüsszelben Danuta Hübner, az Európai Unió regionális fejlesztésért felelős biztosa kijelentette, a Duna-program kiemelten fontos az Unió számára. Az Európa Tanács 2009 júniusában hivatalosan is meghirdette a programot, Magyarország pedig ígéretett tett arra, hogy a 2011-es soros uniós elnöksége ideje alatt prioritásként fogja kezelni a Duna-programot. Ez lehetővé teszi azt, hogy a program 2014-től  beinduljon és pályázni lehessen különböző fejlesztési programokra a szállítás, a környezetvédelem, az energia, a turizmus területén.

AKTUÁLIS
 
A HÉT TÉMÁJA
TÖLTSD LE MOST!
HÍRLEVÉL
Név:
E-mail cím:

Kérem üsse be a képen látható ellenőrző kódot a következő mezőbe!

Ha nem elég olvasható az ellenőrző kód, kattintson ide!
HASZNOS LINKEK